Mária Magdolna (júl. 22.) a keresztény legendairodalomban és művészetben, a vallásos néphitben a bűnbánat megszemélyesítője már a középkortól, de még inkább az ellenreformációtól kezdve, mely lelkesen szorgalmazta a hét szentség, köztük különösen a bűnbánat (gyónás) kultuszát. Bűnbánó Magdolna tisztelete azonban a Szentírás félreértésén alapszik. Az a bűnös asszonyszemély, aki könnyeivel öntözte, hajával törölgette és szent olajjal kente meg Jézus lábát (Lk 7,36–50), – a bűnbánó „rossz hírű nő” képe e jelenetből származik – névtelen volt. Csak a hagyomány azonosította vele Magdolnát. János evangélista Bethániai Máriáról, Lázár és Márta húgáról állítja ugyanezt (Jn 11,2), ennek köszönhetően e három nőalak (Mária Magdolna, Bethániai Mária és az ismeretlen nőszemély) a latin egyházban a legutóbbi időkig egybeolvadt (a keleti egyház kezdettől fogva megkülönböztette hármójukat).

Az igazi Mária Magdolna, helyesen: magdalai Mária – a Magdák, Magdolnák nevüket egy halászfaluról kapták, ahonnét Máriánk ered – egy megszállott, beteg asszony volt, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, szám szerint hetet (Lk 8,2), s aki ezután Jézus állandó kísérője lett. Ott állott a kereszt alatt is, egyike volt azoknak, akik eltemették a Mestert, és oly kiváltságos volt, hogy kétszeresen is tanúja lehetett a feltámadásnak (Mk 16,1–11; Jn 20,11–18).

Mária Magdolna (Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából)