Szent Lúcia története

Szent Lúcia a keresztények által az V. század óta tisztelt szűz és vértanú. Siracusa (az ókori Szicília legjelentősebb központja volt) városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a mintegy negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Imái meghallgatásra leltek, édesanyja meggyógyult, az álmában megjelenő Ágota pedig felajánlotta neki a keresztséget.

Lúcia ettől a jeles naptól kezdődően Jézus jegyesének vallotta magát, s elvetette a lehetőségét annak, hogy halandó ember asszonya legyen. Elhagyott vőlegénye ebbe a döntésbe nem tudott belenyugodni, ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél.

A fejedelem megpróbálta a lányt bálványimádásra kényszeríteni, majd bordélyházban akarta ártatlanságában megszégyenyíteni, de Isten segítségével nem sikerült elvonszolnia a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám hiába volt minden, a tűz nem fogott Lúcián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte.

Luca-napi babonák

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az ún. Luca-búza keltése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek. Ebből a jövő évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.Az ősi hiedelem szerint ezen a napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.
Az emberek az időjáráshoz is kötötték e napot. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

Luca széka

A legnevezetesebb népi szokás a Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja, állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is ismerték. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, és csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: lassan készül, mint a Luca széke.A szék arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha útközben szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, és így nem érhették be. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.