Szabó Lőrinc: A tó, éjjel

A téli szélcsönd holdkék s árnypuha

egébe a derengő tó fölött

fogyhatatlan fut, föl-föl-föl, a köd,

függőlegesen s gyorsan, föl-föl, a

csillagos magasságba, ahova

úgy vonja a habkönnyű, fénytömött

kúpokat, a gőzdíszletek örök

fenyőit a jéghideg éjszaka.

Csak ez mozog a tájban, ez a tó

fölött ez a fölfelé lobogó

őrület, ez a fehér szárnyalás:

ezt nézem, órák óta, s nem tudom,

miért vonz, mit akar ez a monoton

s lázas-öngyilkos elragadtatás.

Hévíz, 1949. február 19.

Szabó Lőrinc: Hévíz télen

Hogy füstöl a csúzölő csodató

Sárkánytúrta, büdössár krátere

A téli fák közt! hogy száll ég felé

A kék víz, az őrült víz! mintha hó

pelyhezne, fölfelé; vagy illanó

ingét tündér-raj vetné szakadatlan,

(bujkálva persze, mert máris amott van,

mikor itt szinte látod villanó

szépségüket). Hogy játszik imbolyog

lassan s puhán a fehér pára! hogy

böfög s foszlik végtelenbe a táj! …

Lótusz nyit pirosan, zöld levelén a

Nyarat vartyogja kollégám, a béka

S a parton didereg a február.

Hévíz, 1949. február 14.